Debi körbe hívta a kicsiket a nagy, puha szőnyegre.
– Gyerekek – mosolygott rájuk –, ma valami különlegeset fogunk csinálni. Mindannyian elmondhatjátok, miért szeretitek az anyukátokat. Amit mondotok, azt majd leírjuk egy nagy könyvbe – az lesz a mi titkos ajándékunk nekik.
A gyerekek tapsoltak örömükben, és kíváncsian várták, ki kezdi.
Elsőként Lili jelentkezett:
– Az én Anyukám tudja a legjobb meséket. Olyanokat, amiket senki más nem ismer. Este, mikor betakar, mindig odasúgja: "Álmodj szépet, kicsikém." Ezért szeretem!
Debi feljegyezte a szép gondolatot, majd mosolyogva bátorította a többieket.
– És te, Peti?
Peti picit elpirult, aztán bátran megszólalt:
– Az én Anyukám ölelése meleg, mint a kakaó reggelente. Ha szomorú vagyok, csak hozzábújok, és máris jobb kedvem lesz.
– Ez nagyon szép, Petikém – mondta Debi, majd Bencére nézett, aki már alig várta, hogy beszélhessen.
– Én tudok egy varázsszót! – kiáltotta Bence. – Ha azt mondom, hogy "Anyu!", akkor minden rossz dolog eltűnik. Még a spenót is jobb lesz tőle!
A gyerekek kacagni kezdtek, még Debi is nevetett.
– Igazán csodálatos varázserő – bólogatott. – No, ki a következő?
Kata halkan megszólalt:
– Ha én madár lennék, minden este hazarepülnék Anyuhoz. Csak, hogy lássam a mosolyát.
– Ez olyan szép, mint egy igazi vers! – mondta az meghatottan.
Ezután Marci is előbújt a szőnyegen üldögélők közül:
– Az én Anyukám a legfinomabb palacsintát süti a világon. Amikor palacsintát eszem, mindig érzem, hogy szeret engem.
Végül Debi összefoglalta:
– Látjátok, gyerekek, az anyukátok a legnagyobb varázsló: szeretettel gyógyít, ölel, nevet, süt, főz, mesél, vigasztal, és minden nap új csodát ad nektek.
A gyerekek egyszerre kiáltották:
– Igen! Szeretjük az Anyukánkat!