(mese a Felelős Állattartás Napjára)
Egy reggelen, amikor a napocska csiklandozva bújt elő a felhők mögül, Debi baba az ablakból figyelte a kertet. A sünikék épp álmosan kóboroltak vissza a falevelek közé, a madárkák csiripelve meséltek egymásnak, sőt még egy nyuszika is előbújt a bokorból, finoman szimatolva a friss fű illatát.
— Cukorborsó — dorombolta Debi halkan —, ma valami különlegeset érzek a levegőben.
— Én is! — rikkantotta Cukorborsó —, mintha a szívek dobbanása ma egy picit hangosabb lenne... talán ünnep van?
És bizony, Mami épp akkor lépett a kertbe egy nagy tál friss vízzel és finom falatokkal, amit gondosan kihelyezett a sünikéknek és a madárkáknak.
— Ma van a Felelős Állattartás Napja — mosolygott Mami, miközben megsimogatta Debi buksiját. — Ez a nap arról szól, hogy az állatkák nem játékok, hanem érző lények. És aki felelősséget vállal értük, annak a szeretet, törődés és biztonság is a feladata.
Papi pedig épp akkor jött, amikor Api vezette a kis őzgidácskát, akinek mostanában kicsit szomorúbb volt a tekintete.
— Ráleltem az erdőszélen — mondta Api —, eltévedt, és most biztonságban van nálunk, amíg a mamája elő nem kerül.
Debi baba és Cukorborsó összebújtak.
— Olyan jó, hogy itt mindenki vigyáz valakire — suttogta Cukorborsó. — A sünikékre, a madarakra, a nyuszikára, és még a kóbor gidácskára is.
— Mert a felelős szeretet nem válogat — dorombolta Debi bölcsen. — Aki igazi gazdi, az akkor is etet, ha fáradt, akkor is simogat, ha siet, és akkor is hazavár, ha épp csintalan vagy.
Este, amikor a csillagok felkúsztak az égre, és a kertben minden elcsendesedett, Mami még egyszer megsimogatta Debi és Cukorborsó puha bundáját.
— Köszönöm nektek, hogy megmutatjátok, mit jelent igazán szeretni egy állatkát.
És akkor odakint a bokor alól halk motoszkálás hallatszott... az őzgidácska mamája tért vissza! Az ölelésük csendes volt, de tele reménnyel.